Mottó : A siker elkerülhetetlen!

A célok kitűzése életem egyik legfontosabb mozgatója.
Egészen korán, kisgyermek korban elkezdődött tehát a sportra és ezáltal a sport értékeire való nevelésem. Szerencsére egy kiváló pedagógus „kezei” közé kerültem, aki egyben edzőm is volt. Nagy odafigyeléssel, szakértelemmel vezetett a sport világába. Viszonylag hamar kiderült, hogy sport teljesítményem országos megmérettetéseken dobogós szintet ér. Kisgyermekként részese lehettem a sportolás nyújtotta élményeknek (siker, bukás, befektetett munka, küzdés), belém is ivódott annak szeretete, és megkérdőjelezhetetlenné vált, hogy a sport a mindennapi életünk szerves része kell, hogy legyen. Hamar megtapasztaltam, hogy a siker mennyire finom „gyümölcs” az ember életében. Gyermekként még csak vágytam a sikert, nem konkrét célom volt, mégis elegendő volt – természetesen a megfelelő munka befektetésével – annak eléréséhez. Fantasztikus és felejthetetlen boldog évek voltak ezek. Gyermekként vágytam az élsportra, sajnos ebben nem kaptam támogatást, ezért nem ezt az irányt vette az életem. Középiskolás éveimtől háttérbe szorult a versenyszerű sportolás, természetesen heti rendszerességgel futással, kondizással továbbra is formában tartottam a testem, lelkem. Mindennapjaim attitűdjét mindinkább átvette a munka, a társadalomban elfoglalt egzisztenciális helyem keresése, kiszorult a fejemből a sport, ezzel együtt annak „iránymutató” képessége. Kimondhatjuk: kicsit elvesztem a világban. Szerencsére úgy hozta a sors, hogy egy olyan cégnél helyezkedtem el, akinek a tulajdonosa sportolói, sportdiplomáciai munkája közismert, kiemelt figyelmet fordít a dolgozóira, azok mindennemű sporttal kapcsolatos tevékenységeinek támogatására.
Egyik ilyen támogatás volt a cégnél, hogy heti két alkalommal sárkányhajó edzéseket biztosított kenus bajnokok vezetésével. Éltem a lehetőséggel, kipróbáltam magam a sárkányhajóban. Edzések, céges versenyek, versenyeken eredmények – nem is akármilyenek – következtek. Aztán a csapat edzője Horváth Csaba (olimpiai bajnok kenus, 1996 Atlanta C2 500m) lett. Ő is, mint gyermekkoromban az edzőm, felfigyelt a hozzáállásomra, erőnlétemre, céltudatos, fegyelmezett magatartásomra. Feltette a kérdést: Szeretném e magasabb szintre emelni az edzéseket egy másik csapatban? A csapat céljai közt nemzetközi versenyeken való részvétel, dobogós helyezés volt. Élsportoló lehetek! Egész életemben „legbelül” erre vágytam.Nem volt célom, de vágytam rá! Most viszont célom lett. Az edzőm vezetésével négy év jól felépített kemény munka következett. Heti hat napot edzettem, alkalmanként naponta többször is. Minden mozzanatát élveztem. Az eredmény?Természetesen nem maradt el: Milano 2012.08.30-09.03 ICF Dragon Boat World Chanpionship Senior Mix 200m 3.helyCéljaimat mikor elérem, újakat tűzök ki, az ember már csak ilyen. Nagyon szép volt a dobogó harmadik fokán állni, de a magyar Himnuszt éremmel a nyakamban szeretném hallani, fogalmazódott bennem a következő célkitűzés. Újabb két év kemény munka következett. Az eredmény? Természetesen jött: Poznan 2014.08.28-31 ICF Dragon Boat World Chanpionship Senior Mix 200m 2.helyA versenyzés után az edzői hivatás felé fordított az élet. Kajak Kenu Sárkányhajó edzői végzettséget szereztem. A sportág népszerűsítését Zalaegerszegen kezdtem meg, Több csapat is létrejött munkásságom által. A sárkányhajózást egészen az óvodás gyerektől az idősebb korosztály számára elérhetővé tettem. Küldetésem, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsem, hozzáférhetővé tegyem ezt a sportágat. Célom, hogy verseny csapatokat hozzak létre az alapoktól egészen a nemzetközi versenyzői szintig.
A dobogó legfelső fokán állni nemzetközi versenyen még nem sikerült, de a célomat megfogalmaztam, a módszert kidolgoztam. A siker elkerülhetetlen!
